JOGOSULTSÁGOK
Hivatásos személyi gondozó
A lakófelülettel nem rendelkező, jövedelemmel nem rendelkező vagy az átlagbérnél kisebb vagy egyenlő jövedelmű, súlyos vagy előrehaladott fogyatékkal élő személy, hivatásos személyi gondozó általi gondozásban és védelemben részesülhet.
A gondozó kiválasztásakor figyelembe veszik a fogyatékkal élő véleményét. A megyei költségvetésből biztosítják az étkeztetéssel, felszerelésekkel, ágyneműkkel, higiéniai-egészségügyi anyagokkal, valamint lakhatással kapcsolatos havi kiadások fedezését.
A súlyos vagy előrehaladott fogyatékkal élő gyermeket felnőttkorig gondozó nevelőanyának lehetősége van arra, hogy hivatalos személyi gondozóvá váljon.
A hivatásos személyi gondozó jogai:
- a szociális ellátási egységekben tevékenykedő középiskolai tanulmányokkal rendelkező szociális asszisztens bérezéséről szóló törvényi rendelkezések szerint megállapított alapbér, valamint korpótlék és a törvény szerint nyújtott egyéb járulékos pótlék
- a fokozott neuro-pszichikai igénybevételre és a rendkívüli munkakörülményekre való tekintettel nyújtott, az alapbérre számított 15%-os pótlék
- az alapbérre számított 15%-os pótlék, arra az időszakra, amelyben legalább két súlyos vagy előrehaladott fogyatékkal élő felnőtt gondozását és védelmét biztosítja
- az alapbérre számított 25%-os pótlék, arra az időszakra, amelyben egy HIV-fertőzött vagy AIDS-beteg, súlyos vagy előrehaladott fogyatékkal élő felnőtt gondozását és védelmét biztosítja
- tanácsadás és támogatás a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, vagy szociális szolgáltatásnyújtók szakemberei részéről annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni kötelezettségeinek
- térítésmentes helyi szállítás
A hivatásos személyi gondozó által igénybevett pihenőszabadság időszakára a munkaadó köteles biztosítani a fogyatékkal élő személynek a helyettes gondozót, vagy egy „pihenő” típusú otthonban való vendéglátását.
A hivatásos személyi gondozó kötelezettségei:
- évente részt venni a munkaadó által szervezett felkészítőn
- az egyéni munkaszerződés kiegészítő okiratként vállalást írni alá, amellyel elkötelezi magát, hogy a fogyatékkal élő személy egyéni szolgáltatástervét teljes egészében véghez viszi
- tisztelettel, jóhiszeműséggel és megértéssel bánni a fogyatékkal élővel, és elkerülni az illető állapotával való bármely testi/fizikai, pszichikai vagy morális visszaélést
- a tudomásul vételtől számított 48 órás határidőn belül közölni a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósággal a fogyatékossági fokba való besorolásra, lakhelyre vagy tartózkodási helyre, az anyagi helyzetre vonatkozó bármely módosulást és a törvénnyel előírt jogok megadását esetleg módosító egyéb helyzeteket.
A törvény rendelkezései szerinti, valamint az egyéni munkaszerződésben foglalt felelősségek a hivatásos személyi gondozó általi teljesítésének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése az illető fegyelmi, polgári vagy az esetnek megfelelően büntetőjogi felelősségre vonásával jár, a törvény feltételei között.
Vissza