JOGOSULTSÁGOK
Közlekedés, szállítás
A fogyatékkal élő személynek, gondozójának vagy kísérőjének joga van az ingyenes utazásra a 448/2006 számú törvény előírásai szerint.
A súlyos és előrehaladott fogyatékkal élő személyek térítésmentesen utazhatnak a helyi közszállítás keretében. Ugyanezzel a joggal rendelkeznek még:
- a súlyos fogyatékkal élő személyek kísérői, az előbbiek jelenlétében
- az előrehaladott fogyatékkal élő gyermekek kísérői, az előbbiek jelenlétében
- az előrehaladott hallószervi és szellemi fogyatékkal élő felnőttek kísérői, az előbbiek jelenlétében, szociális felmérés alapján
- a súlyos fogyatékkal élő személyek személyi gondozói
- a súlyos vagy előrehaladott fogyatékkal élő személyek hivatásos gondozói
A helyi közszállításra vonatkozó igazolványt a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok adják ki és érvényes az ország egész területére, a helyi közszállítás esetén.
Szükséges iratok: másolat fogyatékossági besorolást igazoló iratról, a személyi igazolványról, és 2x3 cm-es fénykép.
A súlyos fogyatékkal élő személyek minden naptári évben 12 menettérti utazás erejéig ingyenes helységközi szállításban részsülnek, amelyre bármilyen típusú vonatot, autóbuszt vagy folyami hajózási lehetőséget igénybe vehetnek.
A fenti joggal élhetnek a következő személyek is:
- a súlyos fogyatékkal élő személyek kísérői, kizárólag az előbbiek jelenlétében
- a súlyos fogyatékkal élő személyek személyi gondozói
Az előrehaladott fogyatékkal élő személyek, valamint az előrehaladott fogyatékkal élő gyermek kísérője, annak jelenlétében, minden naptári évben 6 menettérti utazás erejéig ingyenes helységközi szállításban részesülnek, amelyre autóbusz, II. osztályú vonat, vagy folyami hajózási lehetőség vehető igénybe.
A vesebántalmakkal küszködő személyek, akik a lakhelyüktől eltérő helységben részesülnek hemodialízises kezelésben, az előírtak mellett további ingyenes helységközi szállításban részesülnek, amelyre autóbusz, II. osztályú vonat, vagy folyami hajózási lehetőséget vehetnek igénybe, a dialízis-központ ajánlásának függvényében. A fenti kedvezményben részesülnek a hemodialízisre szoruló fogyatékkal élő személy késérője, vagy személyes gondozója is.
Vissza